Chat with us, powered by LiveChat

Lubics Szilvi ultrafutó irdatlan távot tett már meg élete során. Van, akinek több élet is kevés lenne ahhoz, hogy azt a kilométer mennyiséget legyűrje, amit Szilvi már teljesített. Minden egyes versenye a hihetetlen akaraterőről, a kitartásról, az emberfeletti küzdelemről szól, amely a lelket és a testet egyaránt próbára teszi.

Mit jelent számodra a futás?

A futás a mindennapjaim része, nagy boldogságot, szabadságot, sikerélményt ad, de a dobogós helyezéseim mellett legalább annyi örömet jelent számomra, ha más embereket is motiválni tudok abban, hogy elérjék a maguk elé kitűzött célokat.

Melyik verseny volt életed első, komoly megmérettetése?

2003-ban, 28 évesen kezdtem el futni és fél éven belül futottam az első maratonomat. 2006 óta pedig az ultratávokat részesítem előnyben. Az első nagy megmérettetést a 2008-as Bécs-Budapest Szupermaraton jelentette. Akkor még sem fizikálisan, sem lelkileg nem voltam kész egy ilyen több napos, 320 km hosszú versenyre. Semmiféle tapasztalatom nem volt a frissítéssel, erőbeosztással kapcsolatban. A hibák, amiket akkor elkövettem, ma már viccesnek tűnnek. Végülis sikerült teljesítenem a versenyt és sokat tanultam belőle. Leginkább azt, hogy ha valamit igazán szeretnénk, és rengeteget dolgozunk érte, még ha kezdetben lehetetlennek tűnik is, sikerülhet.

Futottál különösen szélsőséges körülmények között is: a 4 Deserts és a Badwater sem arról híres, hogy mennyire könnyű terep.

2017-ben indultam a Badwater ultramarathonon, amelyet a kaliforniai Halálvölgyben rendeznek, és a táv 217 km. Állandóan 40-50 fok körül volt a hőmérséklet, a szintemelkedés pedig 4500 méter. A verseny alatt a frissítést, hűtést teljesen magunknak kellett intézni. Körülbelül 80 liter vizet vittünk magunkkal lefagyasztva.

2018-ban teljesítettem a 4Deserts versenysorozat első állomását az Atacama-sivatagban, a táv 250 km, amit 6 szakaszban kell lefutni. Itt 4. helyezést értem el, idén pedig Namíbiában 3. helyezettként futottam be. Mindkettő embert próbáló volt, mert a verseny teljesen önellátó, a szervezőktől csak napi 10,5 liter vizet kapunk, így egy több mint tízkilós hátizsákkal a hátamon kellett futnom, és mindazon dolgok nélkül boldogulnom, amelyek a hétköznapok során természetesek, például tiszta ruha, fürdési lehetőség és ágy. Mégis sokkal többet adtak, mint bármelyik korábbi versenyem. Amikor az Atacama-sivatagban befutottam a célba, olyan boldogságot éreztem, mint futóversenyen még soha.

Nem szoktál félni verseny közben, amikor teljesen magadra vagy utalva?

Versenyek közben sosem félek, csak a célra koncentrálok. Pedig Namíbiában azért akadtak állatok: oroszlánok, gepárdok és hiénák, de tudtam, hogy a szervezők kocsikkal járőrőznek és figyelik őket, nehogy keresztezzék a versenyzők útját.

A Bigfoot200 versenyen azért volt izgalom. A versenyt a Washington állambeli Cascade hegységben szervezik, a 330 km-es úton a rajtot és célt kivéve nem érint lakott települést. Itt amikor első éjszaka elkapott a vihar, és zuhogott az eső, dörgött, villámlott, nagyon féltem.

Úgy tudom, folytatod a 4Deserts kihívást. Hogyan készülsz rá?

2020 júniusában indulok a Góbi sivatagba, és ha minden jól megy, akkor novemberben az Antarktiszra. Azért is jöttem a LifeLike Sportlaborba, hogy a felkészülésem minél professzionálisabb legyen és a versenyekre a legjobb formámat hozhassam. 2018 végén volt már abból problémám, hogy nem a megfelelő zónában edzettem, és az edzések nem hozták a várt eredményt, folyamatosan fáradtnak éreztem magam. Akkor is kértem segítséget és Fülöp Tibi (a LifeLike Sportlabor vezetője) tanácsára –és persze a diagnosztikai eredmények alapján- alacsonyabb pulzusszámon edzettem pár hónapig, ami valóban hatékony stratégiának bizonyult.

Milyen célokat fogalmaztál meg magadnak 2020-ra?

2020-ban a sivatagi versenyeken kívül még nem tudom, milyen versenyeken indulok. Jó lenne egy kicsit rövidebb ultratávokra is egy kicsit visszagyorsulni, de az extrém helyek is vonzanak.

Nagyon sok sikert és még számtalan, eufórikus élményt adó versenyt kívánunk Szilvinek!